A hamis online világ

Egy újabb szuper cikket olvashattok Dóritól. . Minden szavával egyetértek, nagyon rossz irányba halad a világ online területen is...

Dóri cikke:

   A közösségi felületek közül én a YouTube-ot, Facebookot és instagramot szoktam használni.

   Facebookon töröltem már magam kétszer, illetve jópárszor felfüggesztettem a fiókomat. Instán jelenleg van egy privát oldalam, amin már csak a közeli ismerősöket követem, illetve egy másik is, amin fotós szenvedélyem élem ki, illetve itt megannyi fotóst influenszert énekest bloggert követek. De volt már külön oldalam fotósként, bloggerként és minimalizmussal kapcsolatban is. Mindig arra jutok, hogy mennyire elegem van a sok kamuzásból, meg abból, hogy nem csak hogy a jót mutatjuk az oldalainkon, hanem még ferdítünk is. Sőt, szégyenkezés nélkül hazudunk az életünkről, a családunkról, a munkánkról, az életvitelünkről, stb. Tisztelet a kivételnek. 

Bár már őszintén szólva nem is tudom melyik a többség.. A hatalmas mértékű nyalásról, meg bájolgásról már nem is beszélve. Persze mindenki a 'positivity' meg a 'sharingiscaring' meg sorolhatnám még milyen címszavakat használ. De azért igencsak észnél kell lenni, hogy helyén tudjuk kezelni a látottakat, olvasottakat. 

Ha az embernek rossz napja van, nem is érdemes nézelődni, mert valami úgyis betalál és akkor jön az érzés, hogy úristen, neki mindig minden szuperül összejön, én meg szaranya vagyok, nem bírok lefogyni, még mindig a szüleimmel lakom, hogy nézek már ki, nincsenek is barátaim. Holott lehet az a kép, amit látunk az 50. próbálkozásra jött úgy össze. Vagy csak egy jó szög. Vagy egy hatalmas veszekedés előzte meg. És nem is azt várja az ember, hogy mindig őszintén leírd, hogy miért vagy ki éppen és milyen nyűgös volt ma a gyereked, de hamis képet festeni azért más dolog. Ismeretségi körömben is vannak olyanok, akik csalják a párjukat és mégis mindig megosztják, hogy jajj de szeretlek, kiscsaládom, imádom őket. Vagy nem látogatja az unokáját hónapokig, de ő a profilképe és kapja az olyan kommenteket, hogy jajj de gyönyörű gyermek, büszke nagymama lehetsz és tényleg kajakra azt hiszik, hogy hú hát ő aztán tényleg szereti az unokáját ha vele van a profilképén. Tudom, nem azzal kell foglalkozni, hogy ki mit hisz, csak az én gyomrom nem bírja bevenni az igazságtalanságot és az álszentséget. 

Eljátszuk a külvilágnak, hogy nekünk milyen kurva jó életünk van. És miért jó ez? Jobb lesz nekünk ettől? Aki meg esetleg ír pl az anyaság árnyoldalairól is, az meg már egyből panaszkodik, meg biztos nem is akarta azt a gyereket. Tudnám boncolgatni ezt a témát reggelig, de igazából csak újra és újra elképedek az embereken...

 Most tényleg, mi a fontos? Az hogy aki fontos neked, odamegy és megkérdezi hogy vagy és beszélgettek egy jót, vagy a szomszéd, aki beszívecskézi a képed meg nyomja rá a cukibbnál cuki gifeket, de az utcán meg nem köszön? Jöhet itt az instadetox meg minden, de az emberek nem változnak. Inkább csak azt tudjuk tenni, hogy tudatosan használjuk ezeket a felületeket. Nem azon lógunk és más életét követjük figyelemmel. Illetve megválogatjuk, hogy kiket követünk. 

Dóri